Hosszú évek alatt kitanultam melletted a csendet
egyenes derékkal, emelt fővel viseltem
minden ellentmondást
nem tűrő hátfordítást,
egymásra kattanva forduló percet.
Akartam lépést tartani veled.Megszámoltam minden szóközt
az elharapott mondatok fölött
végítéletként kiszögezett pillantást
szűkülő szemedben villanó felháborodást
hogyan is merem megtörni a pillanatot?
Volt emlék melyben ragyogott
a hullámzó zaj,
a gyerekzsivaj,
elkékült éj
mélyén szendergő kéj
szétmálló hangjai…
Ma semmi nincs.
Poroszok fegyelmével kattan a zár
csörög a kulcs, zubogó kézmosás
majd tányéron reszket a kés-villa tánca
könyvlapok halk suhogása
fekszik a párnák fölé.
Csendben lopakodik az éj
már csak az álmok zajosak olykor
és én magamba zárom, mint titkot
és őrzöm valaki másnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése