Ágyékomban érzem az elhalasztott lüktetésed
valami kárhozott, eleve elítélt gondolat vesződik
mosdatlan tegnapok vetkőznek
kígyózó testükkel csavarodnak rúdra - sztriptíz,
holdra ragyogtatott felvillanó fehérség a fény
mosolyba húzva az ív, még várok
hajolj közelebb… kimeríthetetlen választék
nászra kész repertoárod…
kellesz. Megtépázott önbecsülés -
értő és megértő pillantások csapnak arcul.
Álarcba bújt titkolt vágyam oson repedés
mentén, szabadságot színlel hanyagul
de te látod, miként rezdül ha törik a hang.
Tenyered alá bújnék, végtelen simulást
keres bőröm villódzó csapongásod alatt
történetekbe gyűröd az időt… hazugság
csak, húzni az időt, élvezni a szádra szegezett
pillantást. Akarom.
Behunyt szemekkel ölteni fel minden
mérnöki hideg fejjel megtervezet mozdulatod.
Vannak emlékeim. Sosemvolt időkből.
Ahogy lassan nyitod a szád, lehed cserélve enyémmel
szaggatott kortyonként inni levegőd…
aztán a színlelt harc, testem felel testednek
égre meredő tüszők tánca
bizsergésbe rajzolt ájulásig fűtött láz
a sírás fojtott extázis… láncokat
veszítettünk mindahány közösbe tett órán.
Emlékek?
Itt élnek szemzugba vésve minden ránc
egy-egy perc.
Minden perc egy vallomás.
Tudod, még írnám az üzenetek végére
hogy szeretlek. De félek kicsit
hogy csak úgy, megszokásból vagy véletlen
odaírod… én is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése