Fényévnyi távolságok
ívén küldött impulzusok lüktető
erekben küszködött
félremagyarázhatatlan vágy…
Még hiszem, hogy van egy világ
túlzásoktól félretett utakon
rohant viharba gyűrt kapkodott
lélegzetre fojtott remegő kéz
úgy simítanék még
résnyire nyitott ajkadra percet
csendben oldott hitem
fonnám mellkasodra nyirkos tenyér
maszatolt égő bizsergésével… feléd
fordítanám minden érzékem. Most
kell érezned. Jelre vártam. Látnom
kell még ahogy lehunyod a szemed
álmodban simogatod a kezem
és furcsa képeket rajzol testedre az éj
a szobán átviharzott testfogant kéj,
hát érezd bőrödön a gondolatom…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése