Meddig még?

Mint ki lassan eszmél, s ébred ön-tudatra
mostokon hurcolt át sietve a bódulat,
s önnön ölébe simította gyászoló tudatom
pedig még játszani lett volna kedvem - valahol
valamely időben félmeztelen sármod
csitított zajló tábláim közé kudarcot,
hogy vegyem észre, Veled jó…
talán a bolygók
vagy együttállásuk pillanatnyi matematikája
bűvölt-e, hogy lássam számtalan jövőm közt
felvillanó mosolyod vagy az anyagi közös
múlta felül önmagát,
-ne érje vád-
van bennünk hasonló pont?
De csak zajong
a gondolat, nyúz imára térdet
felbukkan egy csepp
alázat.
Káprázat?
Bűnbe tévedt idegen
keresgél idebenn
bordák mögött zugot,
menedékből otthont.
Rámszáradt napokat dörzsöl
viseletes bőrből
font szíj, vállamra árkot
szitok szülte átkot
ajkaimra, meddig fordul még
nap után az éj
talpam alá?
Hol a határ,
mennyi még a számlálatlan pont
éj borította csonk
tört gally sebezte lábam
szélhordta nyomában
meddig gyűlik még az idő?