Pihenni akartam

Pihenni akartam.
Elemezni a fülemben felejtett csengést
megmagyarázhatatlan émelygés
csigavonalába emelt gondolat
mentén érvényt szerezni a hitegető álmoknak.
Racionalitás, Megfertőzött a hit nélküli ember
kórként ragasztott bélyege.
Anyag és valóság, álmatlan éjszakák
gyümölcstelen fái. Meghallgattalak már
vagy ezerszer, sóízű vállgödröt
édesítő álomcsalta nyál, párnacsücsköt
szorító görcsölt ujjak,
hadakozni a múlttalképekbe merevített rossz döntés felett
mond nincstelen éjjeleken ítéletet
a gerinc mellé szögezett becsület.
Pedig olykor láthatatlanul elemeztem
minden mozdulatom. Tökéletes ugrás.
És akartam megfeszült izmokkal, hogy láss
akarj te is új szárnyakat régi csonkokból -
megcsontosodott szilánk alól
bújt valami szenvedély,
repülni újra, repülni még
de nem ment.
Cipőmben szúrós homokszemek
jelezték, még nincs itt az idő
még tanulni kell! Hit és kellő
önbizalom, tiszta vágyba burkolt alázat
után a kötelező tisztítótűz. Magyarázat
nélküli feltétlen odaadás. Jégre tett kérdés
minden kacat-gondolat. A közösbe tett én
félrevont suttogásba szőtt jutalom
titkos tanok
közt sorok mentén hintett lényeg…
el fogok bukni ha félek!
Pedig csak szeretni jöttem erre a világra
nem gondolni holnapra, mára
csak élni két pillanat közé
karod emelni fejem fölé
és tovább, ujjal maszatolni szét kávé foltját
füstöt fújni, találgatni hol jár
épp a gondolat,
mikor nem vagy velem, álmodat
őrzi-e majd egy másik
ha párnám üresen ásít
tiéd mellett… álmodni akartam.
Rejtett gondolat nélkül csengésben maradt
félelmek nélküli üres álmot.