Ősz

Senki földjén utak
futnak
magában álldogál
csak a madárt
ijeszteni kiakasztott
szakasztott
ember forma,
kupac szalma
viseletes bábu,
kinek vigyorát szabták szájul.
Hiába vár társaságot
az árnyékot
áhító utazó, rohanó idő
köt
béklyót a fonnyasztó melegre.
Szivárványos színekben
tekintetet tarháló
búzamező hever aranyló
hajában
a határnak,
egyszerű virágok
sárga port
gyűjtő rovarokért kiáltanak.
Széttárt szirmok csalogatnak
méhet,
szemet.
Valami eltörött
a hegyek mögött
félelmetes robajjal
robog a mennyek haragja
lefelé. Szél fut a vihar elől
keresztútnál a táblára dől
a kiszolgált madárijesztő.
Tök
feje
ezerfele
repedten kínálja
édes húsát madárnak
még eső előtti lakomát ígér,
s a felkapott illattal rohan a szél
a potyalesők között.
Elköltözik a nyár, a vihar mögött
már ott dagad az ősz. Bíbor
színekkel tapos új bort
az új kenyér mellé.
Ha tehetné
részegen feküdne a hegyekre,
hogy ne legyen tél sohase.