Hagytalak az égig nőni
aztán egyszerre kibontottál minden levelet
és nekem nem jutott többé fény.
Gondoltam megpróbálom megnyesni
egyre terebélyesebb ágaid, hol combnyi- hol öles
karjaid, hátha lesz még kék az ég.
Megközelíthetetlenül törtél felfelé
és reménytelennek tűnő helyzetemben
a menedék, a kiút a tőből való kivágás.
Megálltam előtted, pendült az acél
de oly csodás volt tested, barázdált ereken
futott rád pazarolt időm, erő híján maradtam árny.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése