Megadom magam.
Emelt fővel, lásd hajam
kócosra igazítva állok eléd,
zűrzavaros elmém
lassan tisztul meztelen, s gyarlón
kupacolom eléd összertör valóm
építs új szentéjt lelkem darabjainak!
Szemed bogarában
csak tükröződés vagyok.
Látszat megoldás a holnapok
magányára de lehet még
igazítani a szárnyakon miképp
az elrugaszkodás is halasztható.
Elemeltél a földtől, árulkodó
izmaim remegve sikítanak ölelésedért.
A tény, van kiért
felébredni reggel
van értelme fénnyel
tölteni a redőnyök mögé zárt
szobát
és lesznek boldog percek
reménnyel töltenek el:
újra élni fogok!
Lehetek megint sólyom
érezhetem végre a vér ízét!
Vigyázz, szörnyeteget ébresztettél
ki végzetesen sebez!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése