Zuhanni álmatlan

Összecsaptam a két tenyerem
és darabokban hullot az életem
a földre. Valami magyarázhatatlan
erő sodort zuhanni álmatlan,
kérgessé száradt részletekbe temettem
az elvesztegetett időt. Láthatatlanná lettem,
beleivódtam a hidak végtelen hosszába -
utolsó sóhajok rugaszkodásai szorultak
a korlátok rozsdállt szegecsei közé.
Eltékozolt életek, áthajolt lebegés
majd a néma víz.
       -
Tajték csitít
egyenletes simulással háborgó követ
a partra vetett
kihűlt tetem alatt.
Semmibe fordult tekintet láttat
veled szétfröccsenő lehetőséget.
Millió csepp indul önálló életre
víz, levegő, föld,
csábító mélység vagy csak köd -
földre ereszkedett pára.
Kihalt homokos lapályra
vetett a sors. Kiürült héjak tört
pora illeszkedik bőröm
ráncai közé, uszadék tornyosul
fejem alá, konokul
igyekszik megtámasztani tekintetem.
Ha akarod engedem,
hogy fölém kerekedve titkold
előlem a csíkká fogyott hold
elhaló fényét. Testeddel akard
kioltani vágyam tüzét. Kezed alatt
formálódik a jövő…
Tiéd vagyok, szárnyszegett szerető.