Már elült a zsivaj a parton
csak kései békák kerestek olcsó
szerelmet, és elhalt a főút zajából
a szirénák visítása is pedig nagyjából
egyszerre lábalt ki elhűlt tavasza krónikus
és kezdődő nyarának első apatikus
éjszakájából a vízmelléki nádas.
Megfürdött kutyák
színehagyott nyomát
próbálja lábra húzni a csend
hunyorgássá fojtott fény ken
sárga vonalakat a fűzek alá
hajtott keskeny pallón, békanyál
imbolyog szakadt végeken
akác illatú magányos stégeken
kap egyszeri esélyt a hirtelen vágy.
Még szárnyakkal álmodok. Hát
engedd, ha ébredek megtapogassam
helyét, hagyj időt leráznom az éj
kihívásait. Kell még
igen,
kell még hinnem,
ha nyitott szemekkel járok
ha ébren a szélre várok,
még feszülhetnek
a szárnyaim ellen
minden kiterített szakadék, való vagy álom
mindegy… a suhogásra vágyom
tested alá terített fehérre tört tollak
nyújtotta
oltalom.
Annyi mindent akartam még mondani
de és megint
az a furcsa de, kicsit félrecsúszott
ajkak mögül kibukott
félig visszanyelt de…
Egymásba csúszott reggelek.
Bűzlött mind a sok megható
préselt könny mögül idegesen
okkal, tervezett
jelzők
és kérdésekkel tűzött
kierőszakolt randevún nevelt törött
kapcsolattól. Pedig vártalak.
Szeretném újra
álmodni a lehetetlent,
olyan sárgára, mint emlékszel? -
ott a hegyek alján
lepedőbe gyűrt esték után
a paplan melegében tartott ébredést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése