Csontosra aszott a képzelet
ahogy újra és újrateremtettelek
lángoló világaimban. Próbáltam
életben tartani vágyam
belédfordult emlékezetem
csorbult hitelére fizetem
kifogyhatatlan variánsait képzelt
kapcsolatunknak, mit a végzet
szabott szűkre, testhezálló
mámor,simult viselet
a rajtam töltött kedved.
Tükröződés, zugban gúny
húny
szemet
szedett-vedett
társaságom
az álom
rongyosra vetített film,
múltra nyitott ajtón a kilincs
rezes markolat
a csoda.
Tenyérbe simuló áhítat
tátott szájakat
csendre záró
akkord
az utolsó csók íze.
Még pereg a filmem
vágás nélkül fut ki a semmi
a fényre. Apróra vált némi
értéket az ítélő bíró,
pokolra jutó
lelkek kígyózó sorára kerül
utolsónak nevem. Derül
a fény
utolsó esély
kap lehetőséget változtatnom
legbelső vágyaimon
csámcsogó alku teremtette félelem.
Értelem
nélkül folyik a szó cserepes ajkamról
bocsánatodért, haldokló hit
csendre int
szükségtelen a szó.
Ujjam forró
karcolatot simít bőrödre
bélyeget éget örökre:
ez a fizetség Révész.
/J. A.-nak/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése