Cigarettába sodort vasárnapok

Tegnap elmúlt valami felesleges
ahogy néztem melletted az eget
és repülőket képzeltünk a csillagok közé
hunyorított sötét
vibrálás nélküli űrbe.
Akartam valamit mondani is neked
de cigarettába sodortad a vasárnapot
és szélnek eresztetted a mondatot
ahogy elvesztem a szürke karikák táncában.
Emlékszel? Egyszer a hegyekben voltam
szédült szeretőd pár napig
vigyáztunk az őszre, minden hajnali
órát megmerítettünk az extázis hangjaiban.
Akkoriban még barna hajam
keretezte
végtelenné szabott képzeletem
és hittem a világ nem más,
mint te meg én. Lázadás
nélkül adtam
meg magam
kinevettem minden suta percet,
hegyoldalnak feszült az akarat, de
csak vittél egyre feljebb és lettem madár.
Szárnyak alá
kapott lehetőség zárta andalítón szemem
épp úgy, mint tegnap, míg fel nem
izzott a parázs.
Kiszáradt szád
réséből sziszegve fojtott sóhaj
tekergeti a  levegőbe karikába
rajzolt füst-életem.
Azt akartam mondani: szeretlek.
De úgyis tudod. Elmúlt valami felesleges…